Ballagi Mór

Inócz, 1815. március 18. – Budapest, 1891. szeptember 1.

Teológus, nyelvész, szótáríró, az MTA tagja (levelező 1840, rendes 1858). Ballagi Aladár és Ballagi Géza apja. Pápán, Nagyváradon filozófiát, a pesti egyetemen felsőbb matematikát tanult. Nevelősködött, közben írt a Hasznos Mulatságok és a Pester Tageblatt c. lapokba. Majd Párizsban mérnöki tanulmányokat folytatott, itt írta meg Eötvös József felszólítására a Zsidókról c. röpiratát az országgyűlésen is szóba került emancipáció érdekében (Pest, 1840, az előszót Vajda Péter írta). 1842-ben Tübingenben teológiát és bölcseletet hallgatott, áttért a protestáns hitre és bölcsészeti doktorátust szerzett. Hazajőve a szarvasi evangélikus gimnáziumban tanár. 1848-ban a pesti egyetemre akarta kinevezni Eötvös, de a szabadságharc kitörése miatt erre nem került sor. A szabadságharcban előbb mint a Békés vármegyei tábor hírnöke, honvéd kapitányi rangban, majd Görgey, ill. Aulich mellett táborkari fogalmazóként, később pedig mint hadelnöki titkár szolgált. A bukás után Szarvasra internálták, a tanárságtól eltiltották, ezért Kondoroson földet bérelt és gazdálkodni kezdett. 1851-ben a kecskeméti református teológiára hívták, majd 1855-től 1877-ig, nyugalomba vonulásáig a budapesti református teológiai akadémia tanára. Jelentős tevékenységet fejtett ki a nyelvészet terén, különösen mint szótáríró és nyelvtaníró. Összegyűjtötte a magyar példabeszédeket és közmondásokat.

Fő művei: Brassai és a nyelvújítás (Budapest, 1876); Nyelvünk újabb fejlődése (Budapest, 1881); A nyelvfejlődés történelmi folytonossága és a Nyelvőr (Budapest, 1884); Szókészletünk ortholog szabályozása és az iskola (Budapesti Szemle, Budapest, 1890)

Róla szóló irodalom: Imre Sándor: Emlékbeszéd B. M. r. tag felett (MTA Emlékbeszédek, VII.)

Szótárai:
Magyar példabeszédek (közmondások, szójárások gyűjteménye, I-II., Szarvas, 1850); A magyar nyelv teljes szótára (I-II., Pest, 1866-73)
Magyar-német és német-magyar kéziszótár (Budapest, 1893-94)
Új kimerítő magyar-német és német-magyar zsebszótár. 2 köt. – Pest, 1843-44. 2. kiad. 1847-48.
A magyar és német nyelv nélkülözhetetlen kiegészítő szótára. 2. rész. – Pest, 1846, 2. kiad.
A magyar és német nyelv segéd- és idegen szótára. 2 rész. Pest, 1852-54.
A legújabb magyar szavak. 2 rész. (Német-magyar és magyar-német.) – Pest, 1851.