Óbuda, 1825. január 16. – Kolozsvár, 1898. február 13.

Filológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1858). Finály Gábor archeológus apja. Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, egyidejűleg ókori irodalommal is foglalkozott. Részt vett a szabadságharcban, majd nevelősködött. 1853-tól 1860-ig a kolozsvári katolikus főgimnázium tanára, majd az Erdélyi Múzeum Egylet régiség- és éremtárának őre, 1872-ben pedig a kolozsvári egyetemen a történelmi segédtudományok, főleg az archeológia ny. r. tanára. Tagja a római Istituto di Archeologiának. 1874-82 között szerkeszti az Erdélyi Múzeumot. 1859-től az Erdélyi Múzeum Egylet titkára. Számos nyelvészeti, történelmi és archeológiai cikket írt hazai és külföldi lapokban. Latin szótára sokáig közkedvelt volt.

Fő művei: A magyar ige időformáiról (Pest, 1860); A régi magyar szalagmérték (Kolozsvár, 1868); Adalékok a magyar rokonértelmű szók értelmezéséhez (Akad. Ért., 1869); A görögök időszámítása és az ősrómai naptár (Erdélyi Múz. Évk., 1882); Az ókori súlyokról és mértékekről (Budapest, 1883); A besztercei szószedet (Budapest, 1892).

Róla szóló irodalom: Márki Sándor: Emlékbeszéd F. H.-ről (MTA Emlékbeszédek IX., Budapest, 1899).

Szótárai: Latin-magyar szótár (Kolozsvár, 1858); A latin nyelv szótára (Budapest, 1888)