Alsólendva, 1910. június 10. – Budapest, 1997. május 12.

Nyelvész, filológus, szlavista. 1929-ben Keszthelyen érettségizett. A bp.-i egyetemen az Eötvös Kollégium tagjaként Zsirai Miklós és Pais Dezső tanítványa volt. 1934-ben m.-latin szakos tanári diplomát szerzett, m. nyelvészetből és szlavisztikából doktorált. 1935-ben Berlinben volt ösztöndíjas. 1937-től a bp.-i egyetemi könyvtár tisztviselője, majd az egyetemi Szláv Intézet tanársegédje. 1941-től a Teleki Pál Tudományos Intézetnek, majd az MTA Történettudományi Intézetének délszláv referense és tudományos kutatója. 1941-ben a bp.-i egyetem szlavisztikából magántanárrá képesítette, 1951-től az egyetem docense, 1954-től professzora. Délszláv filológiát és általános szlavisztikát oktatott, 1965-től tanszékvezetőként. 1974-ben nyugalomba vonult. Az MTA lev. (1948), rendes (1970) tagja. 1966-1985 között szerkesztette a Studia Slavica c. folyóiratot. Több akadémiai bizottság tagja volt. Állami díjas (1985).

Fő művei: Magyar és déli szláv szellemi kapcsolatok, 1944; Az ó-magyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban, 1954; Szerbhorvát-magyar szótár, 1957; A délszláv Nagy Sándor-regény és középkori irodalmunk, 1960; Szavak és szólások, 1975; A magyar és Huszita Biblia német és cseh rokonsága, 1994.

Róla szóló irodalom: Kiss, Lajos: László Hadrovics sechzigjährig, bibl.-val, Studia Slavica, 1970; Gregor, Ferenc: László Hadrovics siebzigjährig, bibl. 1970-1979, Studia Slavica, 1979.

Szótára: Orosz-magyar szótár – Magyar-orosz szótár, 1951-52 (Gáldi Lászlóval).