Debrecen, 1915. június 6. – Budapest, 1973. május 4.

Nyelvész, tanár, a nyelvtudományok kandidátusa (1966). A debreceni egyetem magyar-német szakán 1937-ben doktorált, középiskolai tanári oklevelet szerzett (1938). 1939-ben kinevezték a debreceni egyetem magyar irodalomtörténeti intézetébe fizetés nélküli tanársegédnek. 1940 tavaszától másfél évig Hódmezővásárhelyen, majd a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanított. 1952. áprilistól haláláig az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa, ill. osztályvezetője volt. 1968-ban három hónapig előadásokat tartott a göttingeni egyetemen. Az 1940-es évek végéig irodalmi olvasókönyveket szerkesztett, később lexikológiával és lexikográfiával foglalkozott. Főleg frazeológiai kutatásaival, szólásmagyarázataival, szótörténeti tárgyú cikkeivel, ill. a szótárírás és a jelentéstan, ezen belül a szinonimika elméleti kérdéseit taglaló tanulmányaival szerzett érdemeket. Autóbaleset áldozata lett.

Fő művei: A magyar irodalmi gótika problematikájához (Debrecen, 1939); Hozzászólás Országh László A magyar szókészlet szótári feldolgozásának kérdései c. előadáshoz (MTA I. Oszt. Közl., 1954); A jövevényszólások kérdéséhez (Magy. Nyelvőr, 1955); A szinonimák világa (Magyar nyelvhelyesség, szerk. Deme László és Köves Béla, Budapest, 1957); Mi fán terem? (Budapest, 1957); Egy új magyar szólás- és közmondásgyűjteményről (Magy. Nyelvőr, 1964); Részletek egy szólásmagyarázó szótárból (Magy. Nyelvőr, 1965); Magyar szólások és közmondások (Budapest, 1966); A lexikográfia viszonya a lexikológiához (Magy. Nyelv, 1969); Magyar szinonimaszótár (Budapest, 1978; posztumusz mű, Ruzsiczky Éva fejezte be).

Róla szóló irodalom: Tamás Lajos – Szathmári István: Búcsú O. N. G.-tól (Magy. Nyelv, 1973); Kovalovszky Miklós – Lőrincze Lajos: O. N. G. 1915-1973 (Magy. Nyelvőr, 1973); Martinkó András: O. N. G. (Irod. tört. Közl., 1973).

Szótára: A magyar nyelv értelmező szótára (I-VII., Budapest, 1959-1962, egyik szerkesztője).