Komárom, 1742. november 8. – Selmecbánya, 1833. augusztus 12.

Író, szótáríró, az MTA levelező tagja (1832). Kegyes tanítórendi tanár volt, az ország sok városában működött, 1776-90-ben Kassán, 1790-től 1820-ig, nyugdíjazásáig Körmöcbányán. 1829-ben Benyák Bernát halála után Selmecbányán a piarista rend szeniorja volt. Számos iskolai drámát írt diákjai számára, utóbb megpróbálkozott a világi színművel is. Igazházi c. drámájával nyitotta meg előadásait Kelemen László első magyar színjátszó társulata 1790-ben. Az 1790-es évek derekától szótárírással kezdett foglalkozni, összegyűjtötte a 18. sz. népies színezetű irodalmi nyelvének teljes szókincsét, valamint a rokon táj- és régi szavakat. Drámáiban többnyire idegen írók műveit dolgozta át, így Moliére-t is. Foglalkozott nyelvészeti tanulmányokkal, szakácskönyvet is szerkesztett.

Fő művei: Igazházi (vígjáték, Kassa, 1790); Gazdag szótár (kéziratban).

Róla szóló irodalom: Ernyei István: S. K. élete és munkái (Nagybecskerek, 1892); Bodnár Virgil: S. K. (Bp., 1898); Gáldi László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban (Bp., 1957); Kardos Tibor: Régi magyar drámai emlékek (Bp., 1960).

Szótára: Végtagokra szedetett szótár (Buda, 1809-1810).