Ada, 1832. március 22. – Budapest, 1895. október 12.

Nyelvész, az MTA tagja (levelező: 1871, rendes: 1884). A szabadságharc idején nemzetőrnek jelentkezett, de fiatal kora miatt nem vették be. Ezután a bencés rendbe lépett, de 1852-ben, érettségi után otthagyta a rendet, és jogász lett, tanulmányait azonban betegsége miatt abba kellett hagynia. 1858-ban tanár Egerben, 1860-ban Baján, 1861-től 1869-ig Pozsonyban, közben letette a tanári vizsgát. 1869-től 1881-ig Pesten gimnáziumi tanár, 1879-től súlyos szembaj támadta meg. Az MTA a magyar nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat létesítésével bízta meg. Így indult meg 1872-ben a Magyar Nyelvőr, amelyben ortológus vitatkozásait és szófejtéseit jelentette meg. E folyóirat köré csoportosította a korabeli magyar nyelvtudomány tehetséges munkatársait (Simonyi Zsigmond, Szinnyei József, Munkácsi Bernát stb.). Tagja volt a helsingforsi finn-ugor társaságnak. A magyar nyelvművelés egyik kiváló munkása volt. Állást foglalt az erőszakos nyelvújítás és az idegenszerű fordulatok ellen. Kutatásai során tisztázta a nyelvújítás határait. Budenz Józseffel és Szilády Áronnal szerkeszti a Nyelvemléktár I-III. kötetét (Budapest, 1874-1875).

Fő művei: Magyartalanságok (Pest, 1867); A magyar igeidők (Pest, 1872); A magyar nyelvújításról (Budapest, 1875).

Róla szóló irodalom: Simonyi Zsigmond: Sz. G. emlékezete (Magyar Nyelvőr, 1897); Simonyi Zsigmond: Emlékezés Sz. G. rendes tag felett (MTA Emlékbeszédek, XV., Budapest, 1912); Szinnyei József: Sz. G. születésének századik évfordulójára (Magyar Nyelv, 1932); Rubinyi Mózes: Sz. G. Balassa emlékkönyv (Budapest, 1934); Rubinyi Mózes: A százhúszéves Sz. G. (Magyar Nyelvőr, 1952. 2. sz.); Rubinyi Mózes: Emlékezések és tanulmányok (Budapest, 1962).

Szótára: Magyar nyelvtörténeti szótár (I-III., Budapest, 1890-1893, Simonyi Zsigmonddal együtt).