Siptár Péter (szerkesztő): Szabálytalan fonológia

A sorozat legújabb kötetének címe szándékosan kétértelmű. Egyrészt legalábbis szabálytalannak, azaz rendhagyónak mondható egy fonológiaelméleti tankönyv, ha a huszadik század legnevezetesebb fonológiai iskolái vagy meg sincsenek említve benne (mint például a klasszikus generatív fonológia vagy a lexikális fonológia), vagy pedig éppen csak futólag kerülnek szóba (mint az autoszegmentális fonológia). Másrészt viszont azokban a fonológiaelméleti irányzatokban, amelyekről a jelen kötet szól, a strukturális fonológiában, a kormányzásfonológiában és az optimalitáselméletben éppen az a közös, hogy - az imént említettekkel szöges ellentétben - a „fonológiai szabály” fogalma egyáltalán nem játszik szerepet bennük, vagy legalábbis nem a levezetéses elméletek rendezett szabályrendszereinek értelmében. Az itt tárgyalt fonológiák tehát ebben a másik értelemben „szabálytalanok”,. 

A Szabálytalan fonológiát a legcélszerűbb Jacques Durand és Siptár Péter Bevezetés a fonológiába című könyvével (Osiris, 1997) együtt olvasni, mivel az itt tárgyalt elméletek mintegy körülölelik az ott ismertetett (és fentebb említett) fontos irányzatokat, részben megelőzve, részben követve amazok fénykorát, amely a huszadik század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveire tehető.