Szennay Ilona: Izsóplevelek

Soha nem fogjuk megtudni, hogy hol az a hely, ahol ezek a szavak megszülettek: „avarszagú csönd”, „kovacikkanás”, „munkakék vasajtó”. Vagy ez a borzongató bájú és baljósan bukolikus vers: „lemoshatatlan foltok / a margaréta / gyenge szirmain”... Ez a hely nincs, nem lévő, nem is kitalált és nem álombeli. Nem létezik, csak van, hiszen ennek a helynek lennie kell. Ahova azért nem jutunk el, mert most (már) ott vagyunk. Oda kerültünk, oda invitált valaki, mert csak ott (itt) oszthatja meg velünk a tulajdonát, amit a kimondás pillanatáig egyedül birtokolt. Ki ő? Igazi nevét nem tudjuk meg soha, csak azt, hogy itt áll velünk együtt abban a térben, azon a helyen, amelyet a mindig egyetlen Én és a számtalan Te jelöl ki, abban, ami Ő... „magad leszel az ing / melyet tisztára mosva visszaadsz”... Leszel? Talán. Európai keresztény ember csak itt, az Ő, az Én és Te együttállásában és a „leszel” szó közelében írhat haikut: „szűkszavúságod / fecsegésünk sodrába / hengerített kő”. 

Alexa Károly

Szennay Ilonától a TINTA Könyvkiadónál megjelent további verseskötet: Felhőszirmok (2014).