Dr. Vörös István: A Teremtő tenyerén
Egy vadászó orvos önéletírása

Te jó ég! Megint egy vadászkönyv, sóhajtottam, amikor a kézirat szerkesztésére felkért a kiadó: hát már megint könyvet írt kalandjairól valaki, aki puskát vesz a kezébe, zsörtölődtem. Azután azon vettem észre magam, hogy nem tudom letenni. Szemvillanás alatt vitt át az időkapun, a kezdetekhez, a háború előtti falusi élet sajátos, mára tovatűnő világába. A különleges „vadászösztönű vércsoporttal” születetett gyermek, Vörös István belekóstoltat a világégés helyi borzalmaiba, az elmúlást siettető, értelmetlen emberi tevékenységbe. De ez sem csillapította az ősi ösztön kamaszodó vágyait a verébtől az „igazi” zsákmányig. Eredeti leíró stílusa tartja fogva az olvasót, aki a természet működésének olvasása közben azon veszi észre magát, hogy ott áll levett kalappal a zsákmány felett. Mivel az író orvos, olykor hasznos eligazítást kapunk különféle nyavalyák gyógyításához, mely nemcsak a testnek, hanem a léleknek is enyhülést ad. Mint a belügyeseket gyógyító kórház főorvosa, bepillantást ad a 10-es kórterem rejtélyén keresztül sajátos munkájába.  

De azért mégiscsak a vadászatról olvashatunk, s noha a zsákmány örömére éhes puskással van dolgunk, közben leckét kapunk a sokszor hiányzó vadászetikából is. 

Dr. Vörös István könyve tanít, nevel... elgondolkoztat.  

Pápai Gábor