H. Varga Márta: A magyar fosztó- és tagadóképző

A kötet műfaját tekintve képzőmonográfia: egyrészt a -tlAn fosztó- és tagadóképzővel, a vele megalkotott derivátumokkal (pl. sótlan, váratlan) kapcsolatos, a szakirodalomban meglehetősen elszórtan található, és a témát csak bizonyos vonatkozásokban tárgyaló kutatási eredmények összefoglalására, másrészt anyaggyűjtésen alapuló önálló elemzések eredményeinek a bemutatására vállalkozott. Az első hallásra (látásra) talán szűknek tűnő témakör a több szálon futó, komplex feldolgozás lehetőségét rejti magában, így a munka - a műfaji megnevezéshez viszonyítva - többet nyújt, a szerző ugyanis sok szempontból vizsgálja a fosztó- és tagadóképző alaki és funkcionális viselkedését; a vele megalkotott derivátumok alakjából (pl. sót(a)lan) és jelentéséből indul ki, és azok szinonimáinak (pl. nem sós, só nélküli, sómentes, sószegény, édes) és antonimáinak (pl. sós, megsózott, elsózott) morfológiai, szemantikai, logikai, nyelvhasználati stb. vizsgálatára is vállalkozik. A jelentésleírásban a kognitív nyelvészet kategorizációs elméletére támaszkodik: a nyitott típusú kategória bevezetésével lehetővé válik a 'hiány'-t kifejező nyelvi elemek többnyire skaláris jellegű jelentéseinek árnyalt bemutatása. A munka gazdag szakirodalomra és "A magyar nyelv értelmező szótárá"-nak anyagára támaszkodó bőséges példatár alapján mutatja be e szócsoport jelentésviszonyait, alaki és mondatbeli viselkedését. Mindezt egy harmadik forrástípus egészíti ki: a szerzőnek a magyarnak mint idegen nyelvnek az oktatásában szerzett tapasztalata. Ennek birtokában válnak meggyőzővé a tanítással kapcsolatos javaslatai. A mű használhatóságát fokozza, hogy a magyar fosztó- és tagadóképzőt több európai nyelv hasonló funkciójú pre- és szuffixumaival, valamint egyéb grammatikai eszközeivel is egybeveti. Ez az elméleti és gyakorlati eredményeket is felmutató kontrasztív vizsgálódás segítséget jelenthet a magyarul tanuló idegenajkúak számára is. 

E monográfia eredetileg doktori (PhD) értekezés volt, amelynek eredményeit a bírálók figyelemreméltónak minősítették a magyar nyelvleírás tekintetében mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban.