Horváth Péter Iván: (Ny)elvi kérdések
100 könnyed ismeretterjesztő cikk

„Forró vizet a kopaszra!” – írja e pompás olvasókönyv 19. fejezetében HorváthPéter Iván, s mivel nyelvészetről van szó és nem kozmetikáról, a kopaszság igazából mellékes: a lényeg itt az, hogy ebből a felszólításból hiányzik az ige! Lehetne öntsünk vagy tegyünk vagy zúdítsunk, de egyik sincs ott. Hogy lehet ez? Nem kell minden magyar mondatba alany és állítmány? 

Egyáltalán: mi kell a magyar mondatba? Mi kell a nyelvbe? Mire van és mire nincs szükség a nyelvben? Ilyen kérdéseket jár körül kereken 100 kis elmélkedésében Horváth Péter Iván, tudósi felkészültséggel, de nem tudósi szárazsággal. Szórakoztatva tanít, de egyben meg-megpiszkálja az olvasót: mit gondolsz erről, te olvasó? Te is így mondod, vagy csak azt hiszed, hogy így mondod? No és például utálod vagy éppen szereted azokat, akik azt mondják: Hat óra magasságában? 

Nagyon széles körből meríti témáit a szerző, ezzel is megmutatva: milyen gazdag a nyelv világa. Mennyi minden belefér! Van itt szó az idegen szavak használatáról, a néma betűkről, a nnugor rokonságról, a nyelvi divatokról és a velük kapcsolatos tévhitekről (egyáltalán: miért bosszantanak sokakat a nyelvi divatok? mi bosszantó van egy-egy divatjelenségben?). Felhangzik Karády Katalin szájából, hogy „Gondolj rejám!” (igen, így!), és mai csajszik szájából, hogy bocsi, izgi és uncsi – majd következik e jelenségek értelmes magyarázata, elemzése. A magyar nyelv „legősibb” voltáról szóló műkedvelő téveszmék is megkapják a cáfolatukat – higgyék el, attól még szerethető ez a nyelv, hogy nem régebbi, mint bármelyik másik! 

Mint minden komoly tudomány, a nyelvészet is többet tud kérdezni, mint válaszolni. Tételeit időnként módosítja, mert rájön, hogy addig tévesen látta a dolgot. Ettől érdekes a zika, a közgazdaság, a rákkutatás, és ettől érdekes a nyelvészet. Csak a naiv laikus hiszi, hogy a nyelvtan valami kőbe vésett szabályrendszer, afféle KRESZ, amit jól-rosszul be kell tartani. Amiért a legtöbbre becsülöm Horváth Péter Iván könyvét, az éppen ez: szinte minden lapján megjelenik Descartes szelleme, hogy ránk förmedjen: „De omnibus dubitandum est!” („Mindenben kételkedni kell!”). 

Nádasdy Ádám
nyelvész, egyetemi tanár,
a könyv szakmai lektora