Thass-Thienemann Tivadar: A nyelv interpretációja
1. A nyelv szimbolikus jelentése

Thass-Thienemann Tivadar (1890-1985) a magyar bölcsészet különös életpályát befutó alakja. Irodalomtörténészként a II. világháború előtt, és amennyire ez lehetséges volt, a világháború alatt is, nemzetközileg ismert alakja volt a magyar akadémiai életnek, előbb mint a pécsi, majd mint a budapesti egyetem német irodalomprofesszora. Thass-Thienemann 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált és szakmát váltott: nyelvpszichológiával kezdett foglalkozni – kutatásait az angol, tágabban indoeurópai nyelvek körére terjesztve ki. Nyelvpszichológiai fölfogását a pszichoanalízis, mindenek előtt Sigmund Freud tanai nyomán alakította ki. Két évtized múltán, mire kutatásai beértek és formát öltöttek, a XX. század második felének nyelvészeti forradalma, a generatív-transzformációs nyelvészet minden más kutatási irányt elsöpört, illetve háttérbe szorított, ekképpen Thass-Thienemann eltérő irányultságú, a szemiotikát, leginkább pedig a kognitív nyelvészetet megelőlegező művét is. Kései nagy művének, élete magnum opusának A nyelv interpretációjának első kötete, A nyelv szimbolikus jelentése magyar fordítását tartja kezében az olvasó, amelynek eredetije 1968-ban jelent meg New York-ban. (A nyelv interpretációjának második kötete, A nyelv tudatalatti jelentése 1973-ban jelent meg.) Noha korát megelőző műve az éppen akkor uralkodó tudományos „divat” miatt Amerikában visszhangtalan, Magyarországon egyenesen ismeretlen maradt, ma már látható, hogy a közben létrejött kognitív tudományok fő árama utolérte és igazolta Thass-Thienemann pszicholingvisztikai életművét. Kétségtelen, hogy a II. világháború utáni helyzet, a hidegháború kényszerítette Thass-Thienemannt emigrációba, indította pályájának módosítására, ugyanakkor meg is akadályozta abban, hogy tudományával a magyar nyelvészetet gazdagíthassa. ''Ha otthon maradtam volna és a korviszonyok megengedték volna, nem az angol, hanem a magyar nyelv szólásaiban eltemetett szellemi múltat, egy ismeretlen, soha föl nem fedezett vidéket szerettem volna ismertetni'' (Az utókor címére. Életrajzi feljegyzések. Pannónia Könyvek, Pécs, 2010: 76). Ez a bartóki éleslátásról tanúskodó megnyilatkozása üzenet az utókor címére: van még tér, fölfedezetlen vidék, elvégzendő feladat a magyar nyelvészek újabb nemzedéke számára.