Tinta Könyvkiadó

Leírás Tartalomjegyzék Részlet a könyvből Előszó

Kiss Bernadett (szerkesztő): Középkori szentek bölcsességei
1780 útmutatás a helyes élethez

Kedvezményesen megvásárolhatja webáruházunkban!
bevásárlókocsi

Kiss Bernadett: Középkori szentek bölcsességei

206 oldal, A/5, puhafedeles
ISBN 9789634092049
2019

Az Iránytű sorozat e kötete a középkorba kalauzolja el az olvasót, azon belül is a kolostorok és szerzetesek világába. A helyes, erkölcsös életre és Isten követésére vonatkozó útmutatások szerepelnek a kötetben a 9-15. század között élt, szentté avatott papoktól, pápáktól, egyszerű szerzetesektől. 

A szerzők között találhatunk olyan, széles körben is ismert neveket, mint Assisi Szent Ferenc vagy Páduai Szent Antal, azonban a köztudatban talán kevéssé jelen lévő szentek gondolataival is megismerkedhetünk, mint például Szent Viktorról nevezett Hugó. 

A kötet végén a szentek rövid életrajzai állnak, így az olvasó könnyebben elhelyezheti őket térben és időben. A tematikus elrendezés révén egyszerűen kikereshető, hogy egy-egy témában mely szentek fogalmaztak meg intelmeket. 

A kötetben szereplő szerzők kortársaikat szándékozták a jó útra terelni vagy ott tartani. A kiadványt ezért ajánljuk a középkor iránt érdeklődők számára is, hiszen árnyalt képet kaphatunk az akkori emberek mindennapjairól, vallásos gondolkodásáról. 


Iránytű sorozat tagja.
   
Játékok
 Nyelvi játék: Akasztófa  Nyelvi játék: Nyelvi Totó Nyelvi játék: Felelj, ha tudsz!
Ön szerint melyik három szó jellemzi a legjobban 2023-at?



szavazás
Tinta Könyvkiadó TV Tinta Könyvkiadó Twitter Tinta Könyvkiadó Instagram
A Tinta Könyvkiadó működését 2022. évben a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatta.
Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Az ember tragédiájának az enciklopédiája című könyv megjelentetése szakmai program megvalósítását 2023. évben a támogatta.
A magyar nyelv szerkezetének és szókincsének újszerű bemutatása szakmai program megvalósítását 2021. évben a támogatta.