Rónay Ágnes: Emelt szintű angol nyelvtani gyakorlókönyv II.
Vizsgafeladatokkal
200 oldal, A/4, puhafedeles ISBN 9789634092148 2019 |
Tanítványaim egyfolytában kérdezték, hol találnak még több feladatot, amit gyakorolhatnának, hogy igazán sikeres legyen a nyelvi vizsgájuk. Ezért elhatároztam, hogy összeállítok még egy gyakorlókönyvet, hogy segítsem a felkészülésüket. A könyv két részből áll. Az első részben a vizsgák típusfeladatai találhatók. Ezek a következők: • "lyukas" szövegek, • hibajavítás, • szóképzés, • mondatátalakítás, • igeidők és igemódok gyakorlása, • idiomatikus és egyéb kifejezések megadott szóval való gyakorlása, • feleletválasztós feladatok különféle nyelvi jelenségek gyakorlására. A második részben vizsgatesztek találhatók. Az összesen húsz teszt közül az első tíz C1, a második tíz B2+ szintű vizsgáknak felel meg. Azért kerültek előre a C1 szintű tesztek, mert ezek sikeres megoldása után a második tíz teszt már biztosan könnyebben megy, és ezáltal magabiztosabbnak érezhetik magukat a diákok, és talán a vizsgáik is sikeresebbek lesznek. A vizsgák nehézsége miatt a könyv nemcsak az egyetemi nyelvi vizsgákra készülőknek hasznos, hanem azoknak is, akik emelt szintű érettségire vagy felsőfokú nyelvvizsgára akarnak menni. A sok sikeres nyelvi vizsga reményében ajánlom mindenkinek a könyvet! Rónay Ágnes Ez a könyv az Emelt szintű angol nyelvtani gyakorlókönyv (2015) folytatása, de szorosan kapcsolódik a szintén a TINTA Könyvkiadónál megjelent, Emelt szintű angol nyelvtan gyakorlatokkal (2018) című kötethez is, amely áttekinti az angol leíró nyelvtan fontosabb területeit angol és magyar magyarázatokkal, és bőséges példaanyagot tartalmaz. |