Szűcs Tibor: A magyar vers kettős nyelvi tükörben

A könyv újdonságértéke abból adódik, hogy hungarológus szerzője a hazai szakirodalomban elsőként vállalkozik a magyar költészet német és olasz fogadtatásának fordításkritikai értékelésére. Ennek átfogó megközelítése – kontrasztív nyelvészeti és komparatív irodalomtudományi tényezőket szembesítve – azt kutatja, hogy miként tárható fel az eredeti szöveg és a fordítás kettős nyelvi-kulturális kötődése az összehasonlító (párhuzamos) műelemzés során (19 magyar vers példáján). A „kettős nyelvi tükör” elsősorban az eredeti forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg kettős meghatározottságára utal, másodsorban pedig az itt tárgyalt német és olasz fordítások egy-egy eltérő tükrét idézi – az érintett nyelvek és kultúrák együttesében. 

A vers a megformált tartalom és a tartalmasított forma viszonylatában a lehető legszervesebb összeforrottságot képviseli, s így – mint nyelvi műalkotás – a legnyilvánvalóbb nyelvi kötődést mutatja. Mindehhez külön tanulságokkal szolgálhat két meglehetősen eltérő indoeurópai nyelv – a német (mint germán nyelv) és az olasz (mint újlatin nyelv) – bevonása (kifejezetten különböző hangzásvilággal és háttérkultúrával). 

A magyar nyelv sajátosságaiból következő fordításkritikai szempontok között külön jelentőséget tulajdoníthatunk a nyelvi jelek motiváltságából levezethető tartalom-forma megfelelések szerepének, mindenekelőtt a nyelv hangzó szintjén működő zeneiség és a jelentéses rétegben kibontakozó képi világ eszköztárának, valamint az intertextuális és interkulturális vonatkozásoknak.  

A fordítás irányával kapcsolatban tanulságos, hogy míg a világirodalom értékes alkotásait magyarra éppen irodalmi életünk szép missziós hagyományaként többnyire élvonalbeli költőink, íróink fordították, a magyarról más nyelvre történő műfordítások igényessége viszont rendszerint már kevésbé egyenletes. A magyar költészetből egyébként is kisebb szelet vált ismertté fordításban, mint az ellenkező irányban. Itt számolni kell persze az ismertség és a hozzáférhetőség tényezőivel, nyelvünk jellegéből (típusából, hangzásából, szóképeiből stb.) és verselési rendszereink összetettségéből adódóan pedig további, fordítást nehezítő körülményekkel is.  

A könyvet nyelvész és irodalmár kollégáknak egyaránt ajánljuk. Külön haszonnal forgathatják a hungarológia, illetve a kontrasztív nyelvészet és a fordítástudomány iránt érdeklődő olvasók, valamint a versbarátok, köztük természetesen a (leendő) magyartanárok és maguk a fordítók is.